A 7.5 méter hosszú, 16 mm széles, két oldalt perforált film egy kis orsón volt, amelyet be kellett fűzni a kamerába. Először a film egyik felére exponált a gép, majd a lefutott filmet vissza kellett fűzni és ekkor lett a másik oldalra exponálva. Előhívás után a laborban a filmet kettévágták és összeragasztották - így lett egy tekercs 8 mm széles és 15 méter hosszú. Ez 16 kocka/mp. szabványos vetítési sebesség esetén, kb. 4 perc felvételt jelentett.
Sajnos sokszor előfordult, hogy elfelejtették, hogy a film már meg lett fordítva és többször ráexponáltak egy felvételre.
A szuper 8-as film már többnyire kazettában volt. Csökkentették a perforáció (lyukak) méretét, a kép közötti osztásvonal is keskenyebb lett, így növelték meg a hasznos képméretet - ezáltal javult a képminőség. A szabványos szuper 8-as filmsebesség 18 kocka/mp. egy tekercs játékideje 3.5 perc. A 16 mm-es keskenyfilm (24 kocka /mp. vetítési sebesség) már nem tekinthető az amatőrök által használt filmtípusnak mert a film és a felvevőgép is jóval drágább volt a 8 mm-es típusnál. Elvétve előkerülnek világháború előtti 9.5 mm széles filmek is, amit arról ismerünk meg, hogy a perforáció középen, a két kép között van. Ezek a filmek igen jó képminőséget adnak (24 kocka/mp. sebesség), de lejátszásukhoz nehéz üzemképes vetítőgépet beszerezni.

Léteznek már száz éves filmek is, tehát elviekben a film élettartama igen hosszú lehet, a gyakorlatban azonban igen sok tényező befolyásolja az élettartamot:

A film legnagyobb ellenségei: a rossz tárolási körülmények, a sok vetítés, a ragasztások, az elhanyagolt vetítőgép, a szakszerűtlen kezelés és az idő múlása. Régi film esetében mindig betartjuk azt a szabályt (különösen, ha sok a ragasztás), hogy vetítés előtt áttekerjük a filmet, ellenőrizzük a ragasztásokat, a perforációt, a vetítőgép tisztaságát, és hibátlan működését. Áttekercselés közben finom bársonnyal tisztítjuk meg a felületi szennyeződéstől a filmet. Nagyon fontos, hogy nem használunk csámpás, törött orsókat, és mindig van elég befutószalag az első hasznos kép előtt. Ha a film kiszárad, könnyen törik ezért nagyon óvatosan kezeljük. Célszerű a filmkezeléshez montázsasztalt használni. A filmeket stabil hőmérséklettel ( +5 celsius fok körül) és megfelelő páratartalommal rendelkező helyen, kell tárolni, kerülve a hirtelen hőmérsékletváltozást és a túl száraz, vagy túl nedves környezetet.

Ha a film kiszárad könnyen törik, szakad, vagy hullámos lesz és lazán tekercselődik az orsóra. Nagyon fontos a perforációk és a ragasztások állapota. A celluxos ragasztások vagy kiszáradnak, vagy felpuhulnak és ragacsosak lesznek - ha ilyet észlelünk, újra ragasztjuk a filmet. A főleg szuper 8-as filmnél alkalmazott un. "nedves" ragasztás acetonnal ragasztja össze a fedésbe hozott filmet. Az régi acetonos ragasztások vetítéskor szétjöhetnek - ezért vetítés előtt a ragasztás mentén a filmet többször meghajlítva tudunk képet kapni az állapotáról. Ragasztáskor ügyelünk arra, hogy a perforációs lyukak távolsága azonos maradjon.

A celluloid bizonyos idő után kiszárad, megrepedezik, elveszti rugalmasságát ezért sokszor előfordul, hogy a perforációs lyukak beszakadnak, hosszabb részen sérülnek. Ilyenkor a vetített kép remegni fog, a film könnyen elszakad, és ha nincs más megoldás ezeket a részeket ki kell vágni. Filmet pormentes helyiségben vetítjük, tekercseljük, mert a film legnagyobb ellensége a por. A film felületére tapadva dörzsöli, karcolja a képet, főleg a tekercsek elején és végén látszanak az esőszerű karcok, és minden további vetítéssel rosszabbodik a filmkép állapota. A piszkos filmről a vetítőgép filmpályájában megakadnak a nagyobb szennyeződések és csúnyán megkarcolhatják a filmet - ezért minden vetítés után megtisztítjuk a vetítőgépet.

Ha nem volt szakszerű a laborálás, ha rosszak voltak a tárolási körülmények otthon, akkor az évek múlása különböző elváltozásokat okoz a nyersanyagban. A kép ilyenkor foltos (penész), töredezett lesz - ezt már nem lehet korrigálni. A színes filmek kifakulnak, elvörösödnek - ilyen esetben számítógépre átírva színkorrekciót alkalmazunk az eltorzult színvilágot helyreállítjuk.

A legegyszerűbb megoldásnak az tűnne, ha a kivetített képet kamerával egyszerűen felvennénk. Ebben az esetben az elkerülhetetlen geometriai torzításon túl azonban adódna néhány probléma, amit még meg kellene oldani, hiszen ezzel a módszerrel kép folyamatos villogása elkerülhetetlen.
További probléma az lenne, hogy nem homogén a vetítőgép fénye és a kép széleit sötétebbnek látnánk.
Jó minőségű képátvitelhez ezért speciálisan átalakított vetítőgépet, a vetítőgép és a felvevő kamera közé professzionális optikai illesztő egységet használunk. A felvevő videokameránk rendelkezik korrekt automata és manuális íriszbeállítással, fehéregyensúly szabályzással. A film (a kivetített kép) kontrasztátfogása sokkal nagyobb, mint a televíziós képernyőn látható kép, ezért elsősorban a sötét tartományban látunk kevesebb részletet, míg a fehér képrészletek néha egészen csúnyán beégnek, eltorzulnak. Ezen úgy javítunk, hogy a videojel útjába beillesztünk egy korrekciós áramkört, amellyel az amatőr filmek szélsőséges fényváltozásait is ki tudjuk korrigálni. Ez az eljárás, akárcsak a számítógéppel történő fénybeállítás igen aprólékos beállítást, sok időt és hozzáértést igényel.

• A nem hozzáértő, de lelkes amatőrök sajnos szokszor elkövették azt a hibát, hogy a felvételnél az élességet a totál képre állították és amikor ráközelítettek a tárgyra a kép fokozatosan homályos lett a mélységélesség változása miatt - ezen már nem lehet segíteni. A másik felvételi probléma a sok zummolás, a kamera megállás nélküli mozgatása, amely a televíziós képernyőn sokkal zavaróbbnak hat, mint a kivetített képen, és pár perc után alaposan elfárasztja a nézőt.
• A kis 7.5 cm átmérőjű orsókon lévő film 3.5-4 perc, a 10 cm-es orsón 11 perc, a 18 cm-es orsón 30-33 perc játszási idejű (16.6 mp/s sebesség mellett). Az orsómag változó mérete és az eltérő filmvastagság miatt (a szuper 8-as film többnyire vékonyabb) ezek az adatok csak tájékoztató jellegűek.